Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Csapat szó jelentése

A lap korábbi változatát látod, amilyen Paloca (vitalap | szerkesztései) 2015. július 30., 17:59-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

csapat (főnév)

Team.jpg

1. Közös céllal rendelkező csoport, amelynek tagjai a hatékony együttműködés érdekében jól ismerik ezt a célt, annak irányába mutat az egyéni szándékuk, és szoros együttműködésben azon szorgoskodnak, hogy elérjék azt.

Az edző a korábbi néhány amatőrből valódi csapatot épített fel, és az nagyszerűen játszott a mérkőzés során. A munkahelyeken jó, ha csapatként dolgozunk együtt a kollégákkal.


2. Alkalmilag összeállt csoport bizonyos közös tevékenységre.

Az osztályból két csapat alakult a focihoz. A vetélkedőn négyfős csapatokba osztották be a versenyzőket.


3. Katonaság: Harci alakulat. Katonákból álló csoport, amely létszámánál, fegyverzeténél, felszereltségénél fogva alkalmas az együttes harci tevékenységre.

Két lovas csapat még a hajnalban megindította a rohamot a bekerített ellenség két oldalán. A középen harcoló csapatok derekasan törtek előre. Csapataink hős fiai bátran törnek előre – adta hírül a rádió a harcok kezdetén.


4. Sport: Egy célért küzdő játékosok. Egy sportág játékosaiból, versenyzőiből álló és együtt játszó vagy küzdő, meghatározott számú csoport.

A mérkőzésen a hazai csapat nyert. A magyar vízilabda-csapat szerezte meg újra az olimpiai bajnokságot.


Eredet [csapat < középmagyar: csapat (alkalmi csoport, egymáshoz csapódott egyedek) < ősmagyar: csabu (csapat) < dravida: capai, sabha (gyűlés, csoportosulás) < dap (összeáll, tapad)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 31 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)