Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ómagyar szó jelentése

A lap korábbi változatát látod, amilyen Zsoltti (vitalap | szerkesztései) 2015. április 18., 16:03-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

ómagyar (melléknév)

Nyelvünknek ez a korszaka a honfoglalás befejeződésével kezdődött és a kereszténység felvételén át az első teljesen magyar nyelvű könyv megjelenéséig (1533) tartott.

Az államalapítás után betiltottak és üldöztek a keresztényen kívül minden vallást és ezek emlékeit – így az ősi „pogány” rovásírás használatát is.

Halotti beszéd a.jpg
Mivel papír nem volt beszerezhető, ezért néhány évszázad alatt elenyészett a korábbi gazdag írott kultúra – vele együtt az egykor írástudó nép műveltsége és önbecsülése is.

Az írás-olvasás és tanulás joga csak a papok kiváltsága lett. Az egykor teljes ábécé helyett a latin betűket próbálták használni. Ebben a korban találták ki a kettős betűket és az ékezetes betűket, hogy pótolják a hiányt. Jelentőssé vált a latin nyelv hatása. (Egészen 1844-ig a latin volt a hivatalos iratok nyelve!)

(A korszak végét jelentő első teljesen magyar nyelvű könyv „Az zenth Paal leueley magyar nyeluen” – Szent Pál levelei magyar nyelven" címet viselte és Krakkóban jelent meg 1533-ban.)

Ebből a korszakból fennmaradt nyelvemlékünk a Halotti beszéd (1190) – lásd a mellékelt képen –, és az 1300-as évekből való Ómagyar Mária-siralom.


Eredet [ómagyar < ó- (melléknévi előtag) + magyar]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)