Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Óra szó jelentése

óra (főnév)

Clock.jpg

Hatvanpercnyi időtartam, vagy időmérő eszköz, amely ezt méri.

Délután két órakor kezdődik a műsor. A lány egy órát kap ajándékba. Az óra a másodperceket is mutatja. A nyelvórán sok szót tanul az osztály.


Eredet [óra < középmagyar: óra < görög: hóra (óra < napszak, időszak)]


További részletezés

1. Időmérő eszköz; műszer, amely egy ismétlődő mozgás vagy változás alapján méri a világ változásait.

Egy szép svájci órát vettem magamnak. Az óra ott ketyegett a falon.


2. Hatvan percnyi időtartam. A Föld egyszeri tengelyköri elfordulásának egy huszonnegyed résznyi időtartama.

Egy órát vártam rá. Két óra hosszat tartott a film.


3. Időpont. A nap egyik hatvan percnyi időegységének befejező időpontja.

Este hét órakor találkozunk. Délután három órakor ment be az épületbe.


4. Tanítási időegység. Az oktatási intézmények időbeosztása szerinti, egy-egy tárgy tanítására fordított, általában 45 percnyi időegysége.

Az első óra utáni szünetben vettem egy csokit a büfében. Ma két matek óránk volt.


5. Mérőeszköz. Víz-, gáz-, villanyfogyasztást, nyomást vagy más jellemzőt mérő műszer.

Az óra állását minden hónapban leolvassák. Az óra jelzi a fogyasztás mértékét.


Nyelvtani adatok

Csak a Reklámmentes WikiSzótár.hu előfizetői számára használható funkció. Bejelentkezés >>>

Kifejezések

A kísértetek órája – (éjfél, amikor egy új nap számítása elkezdődik).


A tizenkettedik óra – (a.) a megszabott idő tizenkettedik órája; b.) Átvitt értelemben: időpont, amikor már majdnem lejárt a megszabott vagy rendelkezése álló idő; c.) az utolsó perc, az utolsó pillanat).


Az óra járma – (Régies: időmérő szerkezet felhúzására és a mutató igazítására használható alkatrész).


Az óra járója – (Tájszó: az időmérő szerkezet ingája).


Az órákat kiáltja – (Régies: az éjjeliőr hangosan közli, mennyi az idő).


Az óra ütése – (kiadott hang, amely egy időmérő szerkezet rendszeres időnkénti jelzése).


Az órái meg vannak számlálva – (halál, pusztulás vagy bukás vár rá).


Az utolsó órában – (akkor, amikor már majdnem lejárt a megszabott vagy rendelkezésre álló idő).


Előreigazítja/előretolja az órát – (hatósági intézkedésre az időmérő szerkezetet úgy állítja be, hogy a nyári időszámításra átálláskor a korábbinál egy órával többet mutasson).


Hány óra? – (mennyi a pontos idő?)


Harminchat óra – (másfél nap).


Hátraigazítja/hátratolja az órát – (hatósági intézkedésre az időmérő szerkezetet úgy állítja be, hogy a téli időszámításra átálláskor a korábbinál egy órával kevesebbet mutasson).


Hivatalos/hivatali óra – (időtartam, amelynek folyamán egy hivatalban az ügyfeleket fogadják).


Huszonnégy óra – (egy nap).


Igazgatja/igazítja az órát – (a.) az időmérő szerkezet mutatóját ide-oda tologatja, vagy belső szerkezetét beállítja, hogy a mutató, kijelző a pontos időt mutassa; b.) az időmérő szerkezetet karján vagy zsebében ide-oda tologatja, hogy szokott, rendes helyét foglalja el).


Irodai órák – (a.) időtartam, amely alatt az irodában munka folyik; b.) időtartam, amely alatt az iroda az ügyfelek rendelkezésre áll).


Jó órában legyen mondva – (bárcsak úgy maradna, ahogy mondom).


Kakukkos óra – (régebben divatos álló vagy fali időmérő szerkezet, amely az egyes órákat a kakukkszóhoz hasonló hanggal is jelzi).


Karkötő óra – (Régies: csuklón viselhető időmérő szerkezet).


Lopott órák – (más tevékenységre fordított időtartam, amelyeket egy személy rendszerint hivatalos teendőitől, munkájától von el).


Lyukas óra – (Iskolai: olyan szabad tanóra a tanítási időegységek közben, amikor a tanárnak vagy tanulóknak nincs, illetve bizonyos ok miatt elmarad a tanítás).


Minden órának leszakasztja virágát – (megragadja, szívesen élvezi az életnek éppen kínálkozó örömeit).


Negyvennyolc óra – (két nap).


Negyvennyolc órán belül – (két napnyi időt nem meghaladva).


Nem vet neki ennyi meg ennyi órát – (Régies: nem hiszi, hogy el fog tartani annyi ideig, hogy beletelik annyi idő).


Órát ad neki – (külön időben tanítja őt).


Rájött a rossz órája – (olyan hangulatban van, hogy nem lehet vele boldogulni).


Számolja az órákat – (nagyon várja egy esemény bekövetkezését, időpont elérkezését).


Szerencsés órában született – (szerencsés ember, akinek rendszerint minden sikerül).


Szerencsétlen órában született – (szerencsétlen ember, akinek rendszerint semmi sem sikerül).


Tudja, hányat ütött az óra – (jól ismeri a körülményeket, tájékozott ember).


Üres óráiban – (amikor egy személynek nincs dolga, kötelességszerű elfoglaltsága).


Üt/ver az óra – (időmérő szerkezet rendszeres időközönként hangjelzést ad).


Ütött az órája – (egy cselekvésnek itt az ideje).


Ütött az utolsó/végső órája – (haldoklik, halálán van).


168 óra – (egy hét).




-óra (főnévképző)

1. Az említett jellemzővel leírható eltelt időszak, amely hatvan vagy negyvenöt percnyi.

lyukasóra, matekóra

A túlóra körül több vita folyik a világban, mint a munka körül.


2. Műszer az említett dolog egy jellemzőjének mérésére.

gázóra, villanyóra, kilométeróra

A héten olvasták le a vízóraállásokat.


3. Az említett jellemzőjű időmérő szerkezet; az említett dologhoz való óraszerkezet.

zsebóra, toronyóra, homokóra

Nagy szenzáció volt gyerekkoromban a kvarcóra.


Lezárva 7K: 2012. május 27., 10:11





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)