Karácsonyi vásár

Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Vezető szó jelentése

vezető (főnév)

1. Járművet irányító személy; sofőr.

A busz vezetője ma nem állt munkába, sztrájkol. A motorkerékpár vezetőjének is be kell tartania a közlekedési szabályokat. Aki vezető, az nem fogyaszthat alkoholt.


2. Csoportot irányító személy, aki összehangolja, megszervezi egy csoport közös célját megvalósító tevékenységeket; igazgató. (Ez a csoport egy adott célra egyesült emberek közössége: lehet egy vállalkozás, lehet egy intézmény, de lehet akár egy csapat is, amely egy játékban, sportversenyen vesz részt.)

Beszélni akarok ennek a vállalatnak a vezetőjével. A futballcsapat vezetője a középcsatár. A Pál utcai fiúk vezetője Boka János.


3. Fizika, villamosságtan: Áramot továbbítani képes anyag, amelyre elektromos energiát kapcsolva (például egy elemre kötve) viszonylag nagy áram folyik át. Ez az anyag szerkezete miatt történik. A vezetőben sokkal több töltést hordozó részecske (elektron) tud elmozdulni, mint egy szigetelőben, emiatt egy időegység alatt lényegesen több részecske áramlik át a vezető egy adott keresztmetszetén.

A réz jó vezető, a tiszta víz pedig nagyon rossz. Jó vezetőket használnak a lámpák kábeleihez.


Eredet: A szó eredete elérhető az előfizetéses rendszerben.



Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 38 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)