Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Un szó jelentése

un (ige)

Bored.jpg

1. Az unalom érzését érzi. Lelkiállapota azt tükrözi, hogy nem érdekli a szóban forgó dolog, nem tud és nem akar dönteni azzal kapcsolatban, és inkább saját magával van elfoglalva, félve attól, hogy az valahogy hátrányos lesz számára, ezért aztán érdeklődne is, meg nem is iránta.

Aki céltalan, az hajlamos arra, hogy unja az életét. Aki unja a munkáját, az nem tud értéket létrehozni.


2. Fásult, lelkileg fáradt; képtelen tenni valamit, vagy akár célt kitűzni magának; kénytelen egy tevékenységgel foglalkozni, pedig más célja van.

A matematika professzor előadásán halálra unta magát, mert a tábla már tele volt képletekkel, és ő nem értett belőle egy kukkot se. A sok kudarc hatására elkezdte unni a főnöke örökös dorgálását.


Eredet [un < ómagyar: ún < ősmagyar: ún, on, únd, únod (un) < dravida: u, uy (gyengül, fárad, hervad)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 48 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)