Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Tudatos szó jelentése

tudatos (melléknév)

Think2.jpg

1. Éber figyelemmel cselekvő (személy), aki a szóban forgó dologgal kapcsolatos tudással és megértéssel tevékenykedik, miközben képes kiértékelni, amit tett vagy döntött, majd képes következtetést levonni és tanulni belőle.

A gyerek a tanulással egyre tudatosabb vegyész lesz. A tudatos kutató előre eltervezett lépésekkel haladt a célja felé.


2. Környezetét észlelő (élőlény), amely érzékeli, ami történik, felfogja környezete változásait, és a benne létező más dolgok, élőlények szerepét.

A tudatos házőrző kutya kiszagolta a ház felé settenkedő betörőt. Az oroszlánok tudatos rohama eredménnyel járt, és zsákmányt ejtettek.


3. Megfontoltan, szándékosan végrehajtott (tett, cselekedet).

A cég sikere a tulajdonosok tudatos döntésének eredménye volt. A tudatos felkészülésnek meglett az eredménye. A kosárcsapat tudatos taktikázással nyerte meg a mérkőzést. A férfi a kijózanodása után ébredt rá, mennyire nem volt tudatos tett a pénze elverése.


4. Saját létezését felfogó (személy, lény), aki a világot éberen érzékeli, elemzi, és a kívánt hatásokat szándékosan okozza.

A tudatos kisfiú terve meglepte a felnőtteket. A tudatos emberrel ellentétesen az állatok az ösztöneik, és ingerekre adott reakciók alapján cselekszenek.


Eredet [tudatos < tudat + -os (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)