Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Transzcendentalizmus szó jelentése

transzcendentalizmus (főnév)

1. Filozófia: Az érvelés fontosságát hangsúlyozó filozófia. Főleg Kantnál megjelenő irányzat, amely a tudás megszerzésének a kulcsát az érvelés folyamatában látja.

A transzcendetalizmusról tartott előadást a filozófia professzor.


2. Filozófia: Az isteni lényeget hangsúlyozó filozófia. Főleg Raph Waldo Emerson nevéhez fűződő irányzat, amely a megérzés fontosságát hangsúlyozza a szellemi világ és az azt érintő tudás megszerzésében, illetve azt hirdeti, hogy az isteni lényeg áthatja a fizikai és emberi természetet.

A könyvtár filozófiai műveket tartalmazó polcain több transzcendentalizmussal foglalkozó könyv is van.


3. Filozófia: Az anyagi és megtapasztalható valóságon túli szellemi felsőbbrendűség, ilyen látásmód, gondolkodási irányzat.

A filozófus hétköznapi életvitelére is rányomta bélyegét gondolkodásának transzcendentalizmusa.


Eredet [transzcendentalizmus < latin: transcendere (átlép, túlhalad) + -izmus < trans- (át-) + scandere (emelkedik)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)