Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Termék szó jelentése

termék (főnév)

Hair0.jpg

1. Elcserélhető érték; céltudatos, szervezett tevékenység befejezett eredménye, amit mások annyira hasznosnak tartanak, hogy hajlandók érte cserébe más értékes dolgot adni.

A termék lehet az is, amikor a fodrász megcsinálja a frizurámat. A terméknek értékes dolognak kell lennie. Ha a termék hibás, akkor visszavisszük a boltba és vagy becseréljük, vagy visszakérjük az érte adott pénzt. Ha egy termékkel meg vagyunk elégedve, szívesen beszélünk róla másnak.


2. Létrehozott alkotás; az ember céltudatos alkotó tevékenységének, munkájának eredménye, amit hasznosít vagy másokkal elcserél.

A festő termékei a képek, amelyeket a közönség a kiállításon megnézhet. Az író szellemi terméke egy regény.


3. Létrejött anyag, amely egy természeti, különösen vegyi folyamat következtében, alkotó szándék nélkül keletkezik.

A kémény kivezeti a helyiségből az égésterméket. A rothadás során létrejött bomlástermék mérgező lehet.


4. Átvitt értelemben: Létrejött következmény; egy természeti vagy társadalmi folyamat, működés másodlagos eredménye.

A munkamegosztás a társadalom fejlődésének terméke. A mai iskolarendszer a modern társadalom terméke. A vihar a hideg és meleg légáramlatok összeütközésének terméke.


Eredet [termék < ter(e)m (ige I.) + -ék (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)