Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Sumér szó jelentése

(Szumir szócikkből átirányítva)

sumér (melléknév)

Sumér2.jpg
A sumér nyelvet a ókori Közel-Keleten beszélték az i.e. 5. évezredtől. A Tigris és az Eufrátesz folyó környékén az ezt beszélő emberek ősi kultúrája szoros kapcsolatban állt az indiai kultúrával, így az itt élők onnan is sok bölcsességet átvettek. Az i.e. 3. évezredben egy másik nyelv váltotta fel, az akkád (ez volt az ókori Babilon nyelve is). A sumér nyelvet egészen az első századig szent nyelvként használták ezen a területen. A sumér tudásból, műveltségből táplálkozott a görög-latin kultúra is, és közvetítésükkel a mai európai nyelvek.

A sumér népek leszármazottaival való érintkezésünk jóval a dravida kor után volt (az "ősmagyar" korban).

A mellékelt térképen a zöld szín árnyalatai mutatják a nyelv használatának és hatásának az elterjedését. Minél sötétebb a zöld szín, annál nagyobb a nyelvhasználat.

A sumér nyelv egyike a legősibb nyelveknek. A sumér nyelvet a mai Közel-Kelet jelentős területén beszélték. Az agyagtáblák ékírásos emlékei között sok sumér szöveg is van.


Eredet [sumér < akkád: sumerim (ősi nyelv, ősi föld)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 48 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)