Szkíta szó jelentése
szkíta, szittya (melléknév)
1. Közép-ázsiai lovasnép; a magyar nép egyik őse; más néven: hun. Az i.e. 7. századtól kezdve vannak róluk feljegyzések: fő területük a Fekete-tengertől, a mai Irántól és Afganisztántól északra levő térség volt. Kiváló lovas-íjász nép volt. Ősi területük a kazah sztyeppe, a Pamír és a Tiensan vidéke.
A szkíták fénykorában a területük egészen az Altáj hegységtől a Kárpát-medencéig terjedt. Központjuk a Fekete-tenger északi melléke volt.
A szkíták fénykora a honfoglalás előtt, és a dravida népekkel való érintkezésünk után volt. Erre a korszakra ebben a szótárban „ősmagyar” néven hivatkozunk.
Az ókori görög történetíró Hérodotosz minden sztyeppei nomád lovasnépet így hívott. A kínaiak szajvangoknak nevezték őket. A perzsák szakáknak.
2. Átvitt értelemben: Meg nem alkuvó, keményfejű magyar.
Az a szittya férjem nem akar innen elköltözni. A szittya képviselőt nem lehetett rávenni arra, hogy engedjen a munkások követeléseiből.
Eredet: A szó eredete elérhető az előfizetéses rendszerben.
