Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Szét szó jelentése

szét- (igekötő)

Break3.jpg

Egy helyről különféle irányokba, helyekre, részekre történő mozgást, változást jelez.

Széttörtek az oszlopok. A birkák mind szétszaladtak, amikor közéjük ugrott a kutya. Szétszedtem a rossz zsebórát.


Eredet [szét < ómagyar: széjt, szélyt, szélett (szét) < szél (főnév II.) + -t (helyhatározó) < dravida: sey, seyttu (táv, távolra)]


További részletezés

1. Két vagy több irányba.

Itt szétválunk, én a kerülő úton megyek. Csendben legelésztek a juhok, de ijedten ugrottak szét, amikor meglátták a kutyát.


2. Két vagy több helyre, egységgé, darabbá, csoporttá.

Az erdőben szétszóródtunk, hogy könnyebben találjunk gombát. Szétválogattam az ép és a sérült almákat.


3. Két vagy több helyen, egységben, csoportban; sok helyen elszórtan; a nem megfelelő helyen; szétszerelve, nem egységként.

Már szétszedtem a motort, és holnapra összerakom. Minden holmi szétpakolva maradt a lakásban. Szedjük össze, amit széthagytunk!


4. Egymástól a szokásosnál, helyesnél vagy a fennállónál nagyobb távolságra, távolságokra.

Szétállnak a férfi fogai. A halász széthúzta a nádat.


5. Nagy területre egyenletesen mindenhová.

A padlón szétfolyt az olaj. Nagyobb területen szétoszlunk, hogy könnyebben megtaláljuk.


6. Véget érve; jelzi, hogy a beszéd vagy írás idejére befejeződik az említett cselekvés, történés.

Széttúrtam az egész lakást, hogy megtaláljam a szemüveget. Hétfőre szétbontják a házat.


7. Minden tekintetben; teljes mértékben eltérővé; jellemzőit jelentősen megváltoztatva.

Szétfőtt a tészta. A húst szétvágom apró darabokra.


szét-szét- (igekötő)

Ismétlődő módon; jelzi, hogy az említett cselekvés, történés többször ismétlődik; időnként.

A gyerekek szét-széthagyják a játékokat. A fiú kíváncsiságból szét-szétszed egy-egy játékot.



szét (határozószó)

1. Különböző irányokba; többfelé el.

A dörrenésre a madarak egyszerre elrepültek, szét mindenfelé. Szét innen, ti lusta naplopók!


2. Különböző helyeken elszórva.

A gyerekek minden játékot a földön hagytak szét. A szobában szét találtunk mindent.


3. Hatást jelez, amit nem a szóban forgó dolog vagy személy okozott magának, hanem rá van hatással, megtörtént vele: lényegtelen, vagy nem tudjuk, hogy ki okozta.

Szét van esve a kerékpár. Nem ülhettem le, mert szét volt szedve a szék.


3. Igenlő választ helyettesít olyan kérdés után, amiben szintén ez a szó szerepel.

– Szétszedted a gépet?
Szét.

– Szétraktad a holmid?
Szét.


Lezárva 7K: 2014. július 15., 15:05





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)