Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Részvét szó jelentése

részvét (főnév)

Funeral.jpg

1. Más fájdalmának átérzése. Együttérzés a szenvedővel.

A temetésen megjelentek részvéttel állnak a sír körül. A távol levő rokonok távirattal nyilvánították ki a részvétüket.


2. Régies: Tevékeny együttműködés. Jelenlét és közreműködés egy csoport tagjaként egy tevékenységben, munka vagy feladat végzésében.

Egy nagy vállalkozás sikeréhez sokak részvéte szükséges. A színpadi műsort sok szereplő részvétével mutatják be.


3. Régies: A figyelem megnyilvánulása egy személy, téma, jelenség iránt a vele kapcsolatos több ismeret befogadásának szándékával. Kifejezett érdeklődés.

A gyerekek részéről erős a részvét a sport iránt. Nagy részvét fogadta az új könyvet.


4. Régies: Birtoklás az egészből, mert kap belőle, vagy mert marad neki.

A zsákmányból jut egy kis részvét a gyengébb állatnak is. A tulajdonosok részvétet kapnak a vállalkozás hasznából.


Eredet [részvét < rész + vét (főnév)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 43 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)