Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Részletezés szó jelentése

részletezés (főnév)

1. Részletes ismertetés; a mozzanatok, körülmények, tények, állapotok alapos feltárása és közlése egy eseményen, történésen, gondolatsoron belül, hogy teljesen ismert legyen, hogy az esemény, történés, eredményül létrejött állapot minként történt meg, jött létre.

A tanú részletezése megfelelő volt az adatokat felvevő rendőrnek, tiszta képe lett arról, hogy mi történt az utcasarkon. A tanár részletezése a történelemórán teljesen elmagyarázta, hogy milyen okok vezettek a tanult történelmi eseményhez.


2. Kereskedelem: Tételekre bontás, amely egy számlát, kimutatást, elszámolás végösszegét kisebb részekre bontja, hogy a másik fél lássa, miből tevődik össze az elszámolás, kimutatás, végösszeg, és tisztában legyen azzal, hogy mi került beszámításra és hogyan.

A pincér részletezése a fogyasztott ételekről és italokról mindent megjelenített a számlán, így a vendégek ellenőrizni tudják, hogy miből tevődik össze a fizetendő végösszeg. A fuvarlevélen látható részletezésen a fuvar feladója leírja a szállítandó áru fajtáját, mennyiségét és értékét.


3. Számtan, matematika: Részeire bontás, amely egy művelet, egyenlet, levezetés lépéseit pontosan bemutatja, hogy a kapott eredményt milyen módon, milyen alacsonyabb szintű műveletekből, lépésekből áll elő, és megmutatja, hogy a végeredmény milyen módon, a műveletek milyen sorrendjében jött létre.

A matematikaórán a tanár részletezése pontosan elmagyarázza a táblára felírt egyenlet megoldását. A matematika-dolgozatban a tanuló részletezését követve a tanár pontosan látja, hogyan jött ki neki a számítás végeredménye.


Eredet [részletezés < részletez + -és (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)