Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Rárak szó jelentése

rárak (ige)

1. Egymás után rátesz egy helyre különféle tárgyakat, egységnek tekintett részeket.

A szülők rárakják a díszeket a karácsonyfára. Az asszony rárakja a vasalt ingeket a szekrény polcaira.


2. Újabb tüzelőanyagot tesz rá tűzre, tűzhelyre, kályhára a már ott égő vagy parázsló anyaghoz.

A férfi rárak egy lapát szenet a kályhára. A tanár fát rak rá az iskolai tábortűzére.


3. Feltűnően rátesz egy helyre egy tárgyat, testrészt. Nyomatékosan ráhelyez egy tárgyat, testrészt egy helyre egy határozott mozdulattal (kérkedve, bántóan, illetlenül).

Az ülő fiatalember rárakja a kinyújtott lábát az asztalra. Az ügyvéd rárakja az aktatáskát az asztalra.


4. Régies, átvitt értelemben: Alaptalanul gyanúsít; hibaként vagy bűnként olyat feltételez egy személyről, amely nem bizonyítottan igaz. Megrágalmaz egy személyt egy váddal.

A gyerekek egymásra rakják rá, hogy a másik kezdte a verekedést. Legtöbbször az igazi bűnös rakja rá másra az elkövetett tettét.


Eredet [rárak < rá- (igekötő) + rak]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 17 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)