Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Renegát szó jelentése

renegát (melléknév)

1. Történelmi: Az ellenséghez átálló (személy), aki elárulja a hazáját vagy politikai meggyőződését.

A renegát tábornok sok katonai titkot is elmondott az ellenségnek. A renegát politikus egy ellenzéki párt tagja lett.


2. Történelmi: Az ellenséghez átálló személyre jellemző (viselkedés, tett).

A tábornok renegát árulását nem bocsátja meg senki. A politikust a renegát beszéde után megfosztották párttagságától.


3. Régies: Eddigi vallását elhagyó (személy), aki megtagadja eddigi hitét, és más valláshoz csatlakozik. Vallását elhagyó személyre jellemző (tett, viselkedés).

A renegát papot el akarta fogatni a püspök. A pap renegát beszéde elbizonytalanított sok hívőt.


4. Régies, átvitt értelemben: Alakoskodó (személy), aki szemtől szemben mást mutat vagy mond, mint a személy háta mögött. Kétszínű személyre jellemző (magatartás, tett).

Egy renegát ember alapvetően gyáva szembenézni a másokkal. A renegát viselkedés visszataszító annak, aki jó emberismerő.


Eredet [renegát < spanyol: renegado (hitehagyott) < latin: re- (újra) + nego (megtagad, nemet mond) < nec (nem)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 72 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)