Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Prekurzor szó jelentése

(Praecursor szócikkből átirányítva)

prekurzor (főnév)

Run0.jpg

1. Régies: Előfutár, előhírnök, aki rövidesen érkező jelentős személy vagy csapat közeledésére figyelmeztet.

A prekurzor hangos kiáltásokkal figyelmeztette a falusiakat a király érkezésére. Megérkezett egy prekurzor, és figyelmeztette a helyieket, hogy estére ideér a seregünk.


2. Szleng: Első képviselő; egy eszme, mozgalom, változás előkészítője, kezdeményezője.

A tiltakozások néhány prekurzorát még elhallgattatták a rendőrök, de a tömeget már nem tudták megállítani. A rügyek már a tavasz prekurzorai.


3. Szleng: Bevezető esemény, amelynek nyomán egy komolyabb változás alakulhat ki.

A fekete felhő volt a prekurzor a vihar előtt. A rendszeres áremelés már a válság prekurzora.


4. Kémia: Hamarabb képződő vegyület, amely egy másik vegyületet előállító reakcióban vesz részt, ezért jelzi a többszörös reakciók előrehaladását.

A prekurzor érzékelésével lehet szabályozni a vegyi folyamatot. Az emésztés jó működését jelzi a prekurzor jelenléte a testben.


Eredet [prekurzor < latin: precursor (előfutár) < pre, prae (pre-, előtte) + curro (fut)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)