Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Posztulátum szó jelentése

posztulátum (főnév)

Expert.jpg

1. Alapvető feltevés, amelyet bizonyítás nélkül elfogadnak és ténynek tekintenek. Igaznak tekintett elmélet, amely az esetek többségében jól használható (de nem biztos, hogy minden esetben igaz).

A tudomány egyik posztulátuma az anyagmegmaradás elve. A fizika posztulátuma, hogy a fény sebessége állandó. Tudnunk kell, hogy egy posztulátumnak melyek az érvényességi határai.


2. Szükségszerű körülmény, amely egy állapot, jelenség, hatás bekövetkezésének előfeltétele, illetve követelménye.

A béke posztulátuma az ország fejlődésének előfeltétele. A szorgalmas munka posztulátuma a siker titka.


Dream.jpg

3. Teremtett jövőkép; előre igaznak tekintett elképzelés jövőbeli eredményekről, amelynek elérésére később tevékenységeket végeznek.

A kislány első posztulátuma az volt, hogy híres lesz. A feltaláló posztulátuma sok fényben úszó város volt, de álma csak száz évvel később valósult meg.


4. Matematika: Mértani alaptétel, amelyet el kell fogadni ahhoz, hogy egyszerűbb műveletekre vissza nem vezethető műveletek elvégezhetők legyenek.

Egy posztulátum az, hogy bármely két pont közé egyenest lehet rajzolni. A posztulátum szerint egy egyenes végtelen hosszú lehet.


Eredet [posztulátum < latin: postulatum (követelés) < postulo (kíván, megkövetel) < posco (kér)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)