Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Pilóta szó jelentése

(Pilota szócikkből átirányítva)

pilóta (főnév)

1. Repülő jármű vezetője, aki repülőgépet, helikoptert irányít.

Egy pilóta sokat tanul és gyakorol, amíg megkapja az önálló repüléshez az engedélyt. A pilóta lélekjelenléte megakadályozta a balesetet.


2. Átvitt értelemben: Hivatásos gépkocsivezető, aki főleg kamiont, teherautót, autóbuszt vezet.

A pilóta egy parkolóban pihen néhány órát az egész napos vezetés után. A pilóták egymást váltják a kormánynál, hogy ne kelljen hosszú ideig megállniuk a hosszú úton.


3. Régies, hajózás: Más hajót kalauzoló hajós, aki veszélyes part menti vizeken, szirtek és zátonyok között, vagy forgalmas kikötőkben rendeltetési helyére irányít egy idegen hajót; révkalauz.

A pilóta megérkezik a kikötő bejáratánál várakozó nagy teherhajóhoz. A pilóta jól ismeri a járást a kikötőben.


4. Műszaki: Földbe vert oszlop; fából, vasból, vasbetonból készült, és földbe, víz medrébe állított igen vastag cölöp. Kerítések, építmények alapozására vagy tartására használják.

Az ács kiment az erdőbe pilótának alkalmas sudártermetű, kerek fatörzseket keresni. A cölöpverő gép nagy robajjal verte be a híd alapozását segítő hosszú vasból készült pilótákat. Az olaszországi Velence városának házait megkövesedett vörösfenyő pilóták tartják.


Eredet [pilóta < olasz: pilota < pedota (vezető, kalauzoló) < latin: pedotta (kormányos) < görög: pedotesz (kormányos) < pedon (kormánylapát, evezőlapát)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)