Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Pillangó szó jelentése

pillangó (főnév)

Lepke.jpg

1. Díszes szárnyú rovar, amely virágok nedvével táplálkozik, és átalakulással fejlődik ki; lepke. Karcsú rovar, amelynek két pár jellegzetes, hártyaszerű szárnya testéhez képest rendszerint igen nagy, és többnyire színes, rajzos.

A gyerekek lepkehálóval indultak pillangót fogni. A mezőn tarka pillangók szállnak virágról virágra.


2. Szleng: Pénzért nemi szolgáltatást nyújtó nő; kurva.

Az utcasarkon két pillangó beszélget. A pillangó kivágott ruhája rögtön elárulja, hogy mire kívánja felhívni a figyelmet.


3. Sport: Úszásfajta, amelynek végzésekor az úszó a kinyújtott és vízből kiemelt mindkét karjával félkört ír le, majd a következő ütemben ismét a vízbe mélyíti a karjait, illetve lábával térdből rugózó mozgást végez.

A férfi a mellúszás után megtanulja a pillangót is. A pillangóval gyorsabban lehet haladni a vízben, mint a mellúszással.


4. Régies: Csillogó női ruhadísz. Közepén lyukas, csillogó, kerek lapocska, lemezke, amelyek sokaságával ruhát tesznek feltűnően sziporkázóvá; flitter.

Az estélyi ruha mellrészén pillangók csillognak. A táncos fellépő ruhája tele van pillangókkal.


Eredet [pillangó < ómagyar: pillangó, pillány (pillangó) < pillan (szemhéj megnyílik, „villan”) + -g (igeképző) + -ó (melléknévképző) < lásd: pilla]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 83 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)