Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Packáz szó jelentése

packáz, packázik (ige I.)

1. Átvitt értelemben: Sértően megaláz egy másik személyt; sértőn, megvetőn bánik vele; hatalma, ereje, fölénye tudatában vagy a másik fél kiszolgáltatottságát kihasználva úgy viselkedik vele, hogy tette, intézkedése durván sérti az illető érdekét, önérzetét.

A beosztott nem szereti, ha a főnök packázik vele. Az ügyfél úgy érzi, packáznak vele a hivatalban.


2. Népies: Kinyújtott ujjakat ütöget játékból; két egymással szemben álló gyermek összeszorított két ujjával játékból egymásnak a kinyújtott mutató- és középső ujjára csapdos, hogy lássák, ki bírja tovább.

A két kamasz egymással packázik. Lányok nem packáznak egymással, ez fiús szórakozás.


3. Régies, elavult: Gyerek nyitott tenyerére mér ütést büntetésként egy vonalzóval vagy pálcával egy tanár vagy nevelő.

Ma már nem packázik egy tanár a tanulóival. Régen megszokott volt, hogy egy tanár packázzon a megbüntetett tanulóval.


Eredet [packázik < újmagyar: packa (tenyeres) < pac (tenyérre ütés < pac (hangutánzó)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 39 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)