Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Nulla szó jelentése

nulla (számnév)

Zero.jpg

1. Semennyi; két egyenlő szám, mennyiség különbsége. Ürességet vagy hiányt jelez, amikor egy helyen az elvárással ellentétben nincs semmi, illetve egy dolognak nincs értéke, jelentősége, haszna. Kiindulási pont, amitől nagyobb és kisebb értékek is lehetségesek.

Az ötből öt kiszámolása nulla eredményt ad. Az üres mérleg nulla kilót mutat. Nulla fok hőmérsékleten kezd megfagyni a víz. A könyv semennyi gondolatot sem tartalmazott, nulla üzenettel.


2. Egy sem a kezdőponttól számítva; annyi mértékegység, mint két egyenlő mennyiség különbsége.

A pár centiméteres elmozdulás az még mindig nulla méter. A kocsi még annyira új, hogy nulla kilométer van benne.


Eredet [nulla < latin: nulla, nullus, ne ullus (semmi) < ne- (nem) + ullus (valami)]
Megjegyzés: a „0” szám eredetileg egy üres karám ábrázolása volt.


Kifejezések

Nulla fok – (a.) fagyponton levő hőmérséklet; b.) Átvitt értelemben: az elképzelhető legalacsonyabb fok).


Nulla óra nulla perckor – (pontosan éjfélkor, az új nap kezdetén).



nulla (főnév)

Két egyenlő szám különbsége, amely a pozitív és negatív számsor határát alkotja.

Ha nullával megszorzunk egy számot, nullát kapunk. Nullával nem lehet osztani.


További részletezés

1. Kiinduló pont egy mérőeszköz skáláján; az a pont, vonal, amelyről kiindulva esetleg két ellentétes irányban a mértékegység többszöröseit és tizedes törtrészeit jelölik; kezdőpont.

A mérleg a nullán áll terhelés nélkül. A higanyoszlop a nulla alá süllyed fagyban a hőmérőn.


2. Átvitt értelemben: A legalacsonyabb fok, ami csak elképzelhető.

A vendég étvágya nulla volt, mégis elé tették a sok ételt. Az üres terem jelzi, hogy a meghirdetett előadás iránt az érdeklődés nulla.


3. Átvitt értelemben: Teljes hiány; eredmény, siker elmaradása vagy jelentéktelen mértéke, foka; semmi.

A befektetés hozama nulla lett. A rábeszélés eredménye nulla, a férfit semmi sem győzte meg.


4. Matematika: Számjegy a számegyenes közepén, amely két egyenlő szám különbségét jelöli; ez a számjegy mint leírt helyi érték; jele: 0.

A milliót hat nullával írjuk. A gyerekek a nulla írását gyakorolják az iskolában.


5. Átvitt értelemben: Egy senki; jelentéktelen, teljesen értéktelen, számításba sem jövő személy.

Az akadékoskodó főnököt a háta mögött nullának nézik. A nagy emberekből néha egy nagy nulla lesz, ha kiesnek a hatalomból.


Kifejezések

Két/dupla nulla – (nyilvános illemhely).


Lezárva 7K: 2013. június 19., 19:19





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)