Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Médium szó jelentése

médium (főnév)

Médium.jpg

1. Hipnotizált személy, akit alvásszerű, irányított tudatállapotba hoznak, illetve aki lelkialkatánál fogva különösen alkalmas ilyen művelet alanyául.

A pszichiáter egy órán át foglalkozik a médiummal. A médium kezelésre jár hozzá a szorongása miatt.


2. Átvitt értelemben: Kiszemelt személy, aki általában egy kínos, kellemetlen cél, művelet szenvedő alanya lesz.

A kéregető egy alkalmas médiumot keres magának, aki majd ad neki pénzt. Az ügyfél úgy érzi, hogy ő csak egy médium, akit éppen rászednek a szerződéssel.


3. Átvitt értelemben: Hírközlő csatorna, amely az emberek hozzáállását, véleményét irányítja egy eseménnyel, személlyel, témával kapcsolatban, a médium mögött álló (politikai, gazdasági) érdekcsoport kívánsága szerint.

A Magyar Televízió a kormány médiuma. Jelenleg minden jelentős magyar sajtótermék nyugati irányítás alatt álló médium.


4. Ezotéria: Közvetítő személy, aki kapcsolatba képes lépni elhunyt vagy eltűnt személyekkel.

A médium megfogja az eltűnt személy személyes holmiját, és ezen keresztül lép kapcsolatba vele. A médium az elhunyt nagyapáról ad hírt.


Eredet [médium < angol: medium (közeg, közvetítő) < latin: medium (közbülső) < szanszkrit: madhyah (közép)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)