Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Miniszter szó jelentése

(Minister szócikkből átirányítva)

miniszter (főnév)

1. Egy állam kormányának tagja, aki az állam egy igazgatási területéért felelős, annak munkáját irányítja.

A miniszter minden szerdán kormányülésen vesz részt. A külügyminiszter a szomszédos országba utazik, hogy az ottani miniszterrel tárgyaljon.


2. Történelmi: Főhivatalnok, akit az uralkodó nevez ki, és az állam egy igazgatási területét irányítja.

A minisztert hetente legalább egyszer fogadja a király. A miniszter saját hatáskörében intézkedik, amiről majd később beszámol az uralkodónak.


3. Vallási, régies, elavult: Kisegítő személy katolikus szertartásnál, aki nincs felszentelve; szertartás közben a papnak segítő, meghatározott feladatokat végző sajátos ruhába beöltözött (iskolás) fiú; ministráns.

A kisfiú hittanra járás mellett miniszter is. A temetésen a miniszter viszi a pap előtt a keresztet.


Eredet [miniszter < latin: minister (szolga, segítő) < minus, minor (beosztott < kisebb) < lásd: minimum]


Kifejezés

Rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter – (Diplomácia, régies: olyan diplomata, aki országát külföldi állomáshelyen mint követ képviseli, és rangban a nagykövet alatt áll).


Lezárva 7K: 2013. január 30., 12:49





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)