Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Mennyiségi szó jelentése

mennyiségi (melléknév)

1. Nagyságra vonatkozó; egy tömegnek, sokaságnak mérhető, illetve megszámlálható mértékével, részek, tárgyak darabszámával kapcsolatos.

A csapadék mennyiségi jellemzője az elmúlt hónapban több volt. Egy marékban elférő rizsszemek mennyiségi értékét sokáig tartana megszámolni.


2. Jelentős nagysággal jellemezhető; bőséges (eredmény, változás) egy csoportot, egészet alkotó személyekből, tárgyakból, dolgokból.

A gazda örül a szaporulat mennyiségi változásának. Az elért mennyiségi eredmény fontos tényező a siker nagysága szempontjából.


3. Számtan: Számokkal kifejezhető (nagyság, érték), amely megfelelő egységgel mérhető vagy megszámlálható, és amivel számtani műveletek végezhetők.

A tanuló felírja a méret mennyiségi jellemzőjét a táblára. A fizikaórán a feladat eredménye a megtett út mennyiségi értéke, amit az adott sebességgel haladó jármű két óra alatt megtesz.


4. Filozófia: Mérhető kategóriába tartozó (jellemző) az anyagi világon belül; az anyagi (valóságos) világ tárgyaira, jelenségeire jellemző (tulajdonság), amelynek változásai nem okoznak nagy minőségi változásokat.

A materializmus egyik tétele, hogy a mennyiségi növekedés egy időpillanatban átcsap minőségi változásba. A filozófus megpróbál a jelenség megfigyelt mennyiségi jellemzőjéből következtetéseket levonni.


Eredet [mennyiségi < mennyiség + -i (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)