Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Mellett szó jelentése

mellett (névutó)

Together.jpg

Egy személy, dolog oldalánál; olyan helyen, amelyhez viszonyítva a másik személy, dolog oldalt van.

A gyerek a szülők mellett játszik a kertben. A tartalék játékos a pálya mellett állt.


Eredet [mellett < ősmagyar: majl, melly (mell) + -ett (helyhatározórag) < dravida: mar, varli (mellkas, oldal; közel)]


További részletezés

1. A közelében; térben közel hozzá.

A folyó mellett laktunk. A fal mellett állt a létra. A fa mellett vannak az ajándékok.


2. Vele együtt tevékenykedve; a szóban forgó személlyel, dologgal, körülménnyel működve; a környezetében, társaként, kiegészítéseként.

A gyerek mellett dada segédkezett. Új edző van a csapat mellett.


3. Hozzáfogatva; mellé rögzítve.

A legénynek virág van a kalapja mellett. Több szalag is leng a zászló mellett.


4. Támogatása céljával; a pártján; oldalán.

Kevés ember mer kiállni az igazság mellett. A gyerekek mellett voltam a vitában.


5. A célt elvétve, elkerülve.

A hógolyók a gyerek feje mellett repültek el. A cérnát többször is a tű mellett dugdosta.


6. Egy dologgal, személlyel egyenlő fontosságúként, rangúként.

Az új játékos a csapat legjobbjai mellett van besorolva. Nem lehet a főnök egymás mellett levő viszonyban a munkatársaival.


7. Egy dologhoz hasonlítva, viszonyítva.

Az óriási oszlopok mellett törpének érzem magamat. A legjobb versenyzőnk a bajnok mellett is megállta a helyét.


8. Egy jellemzője dacára; ellenére.

Fiatalsága mellett is nagyon okos. Olcsósága mellett szép és megbízható.


9. Egy feltétellel; kikötés, követelés érvényesülésével együtt.

Csak magas kamat mellett adnak hitelt. A sértett kártérítés követelése mellett lemondott a feljelentésről.


10. Egy fenyegetés terhe alatt.

A területre bírság terhe mellett tilos a belépés. A titkot csak fővesztés mellett adhatják ki.


11. Átvitt értelemben: Függő viszonyban, bizonyos felsőbbségi viszonynak alávetett helyzetben.

Az inas a mester felügyelete mellett dolgozik. A jó tanár mellett kibontakozhat a tehetség.


12. Azzal együtt is felismerhetően; máshoz hozzájárulva, azt kiegészítve.

Az énekesnő csilingelő hangja mellett szépen zeng a zenekar. A piros cseréptető mellett jól mutat az erdő zöldje.


13. Más tevékenység közben; a szóban forgó cselekvés során.

A férfiak pipázás mellett beszélték végig a délutánt. Az ünneplő emberek zeneszó mellett vonultak fel az utcán.


14. Azt használva; a szóban forgó dolog segítségével.

Esténként tűz mellett melegedtünk. A sötétben lámpa mellett tudok csak olvasni.


15. Annak kiegészítéseként; ráadásként hozzá adva.

A hajvágás ára mellett borravalót is kapott a fodrász. A kakaó mellett fánkot is ehettünk.


16. Ilyen körülmények között, annak hatása alatt.

Rossz idő mellett is elmegyünk túrázni. Sok napsütés mellett hamar érik a gyümölcs.


Nyelvtani adatok

Csak a Reklámmentes WikiSzótár.hu előfizetői számára használható funkció. Bejelentkezés >>>


Kifejezések

Nap nap mellett – (Régies: egymás után több napon át; mindennap).


Elereszti a füle mellett – (úgy tesz, mintha nem hallotta volna).


Lezárva 7K: 2014. február 25., 18:01





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)