Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Megpecsétel szó jelentése

megpecsétel (ige)

Right0.jpg

1. Hivatalos jelet nyom rá; nem utánozható bélyegzővel egy irat érvényességét bizonyítja.

Az ügyvéd aláírta és megpecsételte a szerződést. A rendőrségen megpecsételik az engedélyt.


2. Hivatalosan lezár; a bekulcsolás mellett még bélyegzős ólom- vagy gyurmakorongba szorított zsineggel, huzallal is rögzít a kinyitás elleni biztosítás céljából, hogy illetéktelenek ne menjenek be, ne nyúljanak hozzá, illetve ha az ólomzárat felnyitották, az könnyen észrevehető legyen.

A rendőrség megpecsételi a lakást, ahol a nyomozás folyt. A tiltott árukat nagy zsákokban lezárják és megpecsételik.


3. Szleng: Felületrészt bekoszol; ruhán, tárgyon egy szennyfoltot ejt.

A gyerek máris megpecsételte az új nadrágját. A nő hamarabb hazament a bálról, mert étellel megpecsételte a ruháját.


4. Átvitt értelemben: Véglegessé tesz; kapcsolatot, állapotot, együttműködést ünnepélyesen vagy hivatalosan megerősít.

A fiatalok a szerelmüket megpecsételték a házassággal. A vezetők kézfogással megpecsételték a megállapodásukat.


5. Átvitt értelemben: Véglegesen megváltoztat; kedvezőtlen irányban helyrehozhatatlanul eldönt.

Az erkölcstelenség megpecsételte a politikus pályáját. A baleset végképp megpecsételte a sorsomat.


6. Vallási: Jellel mutat; tényt, igazságot bizonyos tettel, dologgal bizonyít, megerősít.

Krisztus az ő vérével megpecsételte tanításainak igazságát. A tudós a halálával megpecsételte a tanait, mert inkább a halálbüntetést választotta, mint hogy megtagadja, amit állított.


Eredet [megpecsétel < meg- (igekötő) + pecsét + -el (igeképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)