Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Megken szó jelentése

megken (ige)

Beken.jpg

1. Kívülről vékony réteggel bevon egy teljes felületet, testrészt, tárgyat egy lágy vagy folyékony anyaggal.

A kozmetikus krémmel megkeni vendége arcát. A katona cipőkrémmel megkeni a bakancsát, és kifényesíti azt.


2. Vallási: Magas tisztségbe iktat egy szertartás keretén belül úgy, hogy (szent) olajjal bizonyos testrészeit (általában kezeit, fejét) megérinti, vékonyan bevonja.

Az érsek királlyá megkeni a trónörököst. A bíboros megkeni a papot püspökké.


3. Szleng: Titokban lepénzel; pénzt vagy értékes ajándékot ad egy személynek azért, hogy őt jogtalan előnyben részesítse másokkal szemben.

A politikusnak azért volt szabad útja, mert pár befolyásos embert megkent. A focista megkente a játékvezetőt.


4. Szleng: Alaposan elver; ütésekkel nagyon megbüntet.

A gazda megkente a dinnyetolvajt, amikor sikerült elkapnia. Anyám megkent, amikor egyest kaptam az iskolában.


Eredet [megken < meg- (igekötő) + ken]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 24 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)