Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Megcsal szó jelentése

megcsal (ige)

Megcsal.jpg

1. Hűtlenné válik nemi partneréhez, kedveséhez; ilyen hűségét megszegi azzal, hogy más nővel, illetve férfival létesít nemi kapcsolatot, másnak udvarol, mással flörtöl, másnak teszi a szépet, mint a már meglévő (házas)párja, kedvese.

A lány tudomására jutott, hogy a barátja megcsalja egy másik lánnyal azzal, hogy vele is csókolózott. Aki megcsalja a másikat, ne csodálkozzon, hogy a másik felháborodik ezen, és véget vet a kapcsolatuknak.


2. Szándékosan rászed; tudatos félrevezetéssel elhitet olyan dolgot, ami nem igaz, és ezzel kárt okoz; becsap.

Az árus az elállított mérleggel megcsalja a vevőt. A sikkasztó könyvelő megcsalja a vállalatot.


3. Átvitt értelemben: Hamis látszatot kelt; észlelt jelenség vagy tévesen kiértékelt előjel, nem figyelembe vett szempont azt okozza, hogy az illetőt más hatás éri, mint amire számított.

A tavaszi napsütés megcsalja a kirándulókat: rövidesen esni kezd. Az őszi erős napsütés megcsalja az embert, mert estére már annyira lehűl a levegő, hogy ha nem számít rá, könnyen megfázhat.


4. Átvitt értelemben: Téves képzetet kelt egy nem jól működő érzéki vagy értelmi képesség, emberi tulajdonság.

Az embert sokszor megcsalja az emlékezete. A hamisan éneklő énekest megcsalja a hallása.


Eredet [megcsal < meg- (igekötő) + csal]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 18 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)