Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Mágnes szó jelentése

(Magnes szócikkből átirányítva)

mágnes (főnév)

Delej.jpg

1. Vasat magához vonzó tárgy, amely maga is vasból vagy vasércből van.

Az égből aláhullott kődarabról kiderült, hogy természetes mágnes. A természetes mágnes vele azonos tulajdonságúvá tesz egy vasdarabot.


2. Alkatrész vagy eszköz, amely a vas vonzásának jelensége alapján működik, ezt használja ki, illetve ennek a jelenségnek a bemutatására alkalmas.

A tanár fizikaórán a gombostűket egy mágnessel gyűjti össze. A rúd alakú mágnes egyik fele kék, a másik piros. Két mágnes egyik fele kölcsönösen vonzza, a másik fele pedig kölcsönösen taszítja egymást.


3. Átvitt értelemben: Nagyfokú hatóerő, vonzó tulajdonság, ami az egy személyből vagy dologból árad. Az emberben meglevő természetes képesség, amely egy másik személyre érzékelhető szellemi, érzelmi hatást gyakorolhat, és ez a hatás néha még gyógyíthat is.

A nő szemének mágnese megbabonázza a férfit. A nőre a férfi magabiztosságot sugárzó mágnese hat.


Eredet [mágnes < latin: magnes, magnetum (mágnesvasérc) < görög: Magnesz lithosz (magnéziai kő) < Magnézia (mágneskő lelőhelyéről híres görög város)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)