Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Litánia szó jelentése

litánia (főnév)

1. Vallási: Válaszos imaforma, könyörgő szöveg katolikusoknál és ortodox keresztényeknél; könyörgő szertartási szöveg, amelyet a pap vagy az előimádkozó és a hívek párbeszédes formában mondanak. Egy litániában a hívek először Istenhez könyörögnek, azután a szentek közbenjárását kérik Istennél.

A mise után még litániát is mondanak a hívek. A papa hangosan belekezd a litániába. Az imakönyvben többféle litánia olvasható.


2. Vallási: Könyörgő szertartás, amely során ez (1) a válaszos imaforma hangzik el a pap vagy előimádkozó vezetésével. A litániát rendszerint délután vagy este tartják.

Az idős embereknek van idejük eljárni a litániára. A mélyen vallásos asszony gyakran jár litániára.


3. Átvitt értelemben: Hosszú, unalmas beszéd, monoton módon előadott szöveg.

– A versmondás nem litánia – mondja az irodalomtanár a felelő tanulónak. A szöveg monoton felolvasása litániává vált a hallgatóság számára: sokan elszunnyadtak közben. A kamaszfiú apja kioktatását litániának találja.


Eredet [litánia < latin: litania (csoportos könyörgés az istenhez) < görög: litaneia (esedezés) < lite (ima)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)