Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Vizsga szó jelentése

(Képesítő vizsga szócikkből átirányítva)

vizsga (főnév)

Examination.jpg

1. Tudás számonkérése arról, hogy egy tanuló a megtanult anyagot mennyire értette meg, és hogyan tudja alkalmazni. Ez kérdések feltételéből áll, amire annak a személynek, akit kérdeznek, felelnie kell szóban vagy írásban, illetve kérésre be kell mutatnia, hogy amit tanult vagy tud, azt a gyakorlatban egy bizonyos helyzetben hogyan alkalmazza.

A vizsgák az egyetemi élet fontos eseményei. A vizsgákra akkor kell nagyon sokat tanulni, ha a hallgató a félév alatt nem járt órákra.


2. Átvitt értelemben: Leküzdendő feladat; egy esemény vagy folyamat, amely próbára teszi egy személy, közösség, intézmény életrevalóságát, alkalmasságát, megméri belső értékét.

Az élet időről-időre vizsga elé állít bennünket. Egy nehézséget vizsgaként kell felfogni, amit meg kell oldani, nem pedig megfutamodni előle.


3. Népies, régies: Vizsgálat; egy személy, jelenség, tárgy, dolog gondos elemzése azért, hogy azt megadott szempont szerint kiértékeljék, és előrevivő megoldás, megalapozott ítélet születhessen, következtetés levonható legyen.

Az orvos a vizsga után megállapítja a diagnózist. A vizsga során a vérvizsgálat eredményeit is figyelembe veszi.


Eredet [vizsga < ómagyar: vizsga < ősmagyar: vizsoga, visga (vizsga) < dravida: ossam, ossei (megfigyel)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 183 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)