Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kurátor szó jelentése

kurátor (főnév)

1. Vezető személy, aki egy különleges helyzetű tudományos vagy művészeti intézet, intézmény, (közcélú) alapítvány élén áll. A kurátor főleg felügyeleti jogot gyakorol az általa vezetett szervezet munkája, működése felett.

Az alapítvány kurátora gondoskodik a beadott pályázatok gyors elbírálásáról. A kurátor átnézi a szervezet költségvetését.


2. Vallási: Egyházi gondnok, felügyelő; a református egyházban egy meghatározott időre megválasztott hívő, aki a lelkipásztorral együtt irányítja az egyházközség életét, felügyeli a gyülekezet anyagi ügyeit.

A köztiszteletben álló ügyvédet kurátorrá választja az egyházközség. A kurátor átnézi a közösség költségvetését.


3. Régies, elavult: Törvényes képviselő, akit egy kiskorú árva mellé jelölnek ki. Ő a kiskorú személy vagyonának kezelője, személyének gondviselője, főként férfi.

A kiskorú uralkodó mellett a tanítója volt a kurátor. Az apa végrendeletében az öccsét jelölte ki gyermeke kurátorának.


Eredet [kurátor < latin: curator (gondviselő) < cura (gond, figyelem) < curo (gondoz) < görög: koreo (gondoz)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)