Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Krédó szó jelentése

krédó (főnév)

Keresztény.jpg

1. Vallás: Keresztény hitvallás; a katolikus egyház egyik legfontosabb és legismertebb imája, amelyben az egyház hívei közösen megvallják hitük tömör lényegét.

A krédót minden misén elmondják. A krédó elmondása alatt a hívek felállnak, és hangosan mondják az ima szövegét.


2. Átvitt értelemben: Fő elgondolás, ami meghatározóan szükséges ahhoz, hogy egy működést megértsünk. Ez egy olyan elv, szabály, ami szerint egy személy, közösség cselekszik, ami szerint egy jelenség megtörténik, illetve egy berendezés, gép, eljárás, módszer működik; alapelv.

A villamosság krédója szerint az áramhoz szükség van két pont közötti energiaszint különbségre. Ahhoz, hogy valamit működtessünk, nem feltétlenül szükséges megérteni annak a krédóját, de ha már meg is akarjuk szerelni, akkor jó, ha tisztában vagyunk vele.


3. Átvitt értelemben: Alapvető elvek összefogása; egy személy vagy közösség tevékenységében érvényesülő alapvető elvek tételes, tömör megfogalmazása; hitvallás.

A kórház krédóját kifüggesztették az osztályok folyosóin. A költő krédója Ars poetica című költeményében olvasható.


Eredet [krédó < latin: credo in unum deum (hiszek egy Istenben; az imádság kezdő szavai) < credo (hisz) < szanszkrit: crad-dadhámi (hiszek) < crad (hit, bizalom) + dhá (feltételez < odaállít)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 40 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)