Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kritérium szó jelentése

(Kriterium szócikkből átirányítva)

kritérium (főnév)

1. Tudományos: Ismertető jegy; olyan meghatározó tulajdonság, amelyről egy tárgy, dolog, fogalom, illetve ennek a lényege felismerhető, megismerhető, amely alapján ez minden mástól megkülönböztethető.

A helyes következtetés a jól elkülönített kritériumok alapján vezethető le. A vasúti mérnök-hallgatónak a vizsgán ismertetnie kell az ország vasúthálózatának kritériumait: milyen szerkezetű, hol vannak a fő csomópontok, melyik szakaszokon milyen időszakokban a legnagyobb a forgalom.


2. Tudományos: Megszabott feltétel, amely alapján eldönthető, hogy egy személy, eszköz, dolog megfelel-e egy adott beosztásba, feladatra, célra.

A pályázónak teljesítenie kell a kritériumokat, hogy komolyan vegyék a jelentkezését. A kritériumokat pontosan felsorolják a pályázat kiírásában.


3. Régies, tudományos: Megítélési alap, rögzített mérce, ami összehasonlítási alapként felhasználható egy döntés, ítélet meghozásakor.

A kritériumokat előre rögzítik, hogy később ne legyen félreértésre ok. A kritériumnak meg kell felelni ahhoz, hogy igaz legyen az állítás. A bíró számára a kritériumokat a törvény tartalmazza.


Eredet [kritérium < görög: kriterion (megítélési alap, mérce) < krino (szétválaszt)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)