Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Koalíció szó jelentése

(Koalició szócikkből átirányítva)

koalíció (főnév)

1. Politika: Politikai szövetség, amely két vagy több szervezett csoport között jön létre a közös célok megvalósítása érdekében.

A szakszervezetek koalícióra lépnek egymással a hatékonyabb érdekérvényesítés érdekében. Az ellenzéki pártok koalíciót hoznak létre a választások idejére.


2. Politika: Pártszövetség; politikai pártok közötti megegyezésen alapuló szövetség és együttműködés egy közös kormány megalakítására, és az ország közös kormányzására.

A választáson győztes párt a második legerősebb párttal köt koalíciót azért, hogy az országgyűlésben együtt biztos többségük legyen. Ez a koalíció biztosítja a benyújtott törvényjavaslatok megszavazását.


3. Politika: Államok közötti szövetség; két vagy több ország, hatalom közötti politikai (és gyakran katonai) együttműködés, amely egy másik állam vagy államcsoport ellen irányul.

A megtámadott ország koalícióban van néhány másik országgal, így nem kell egyedül szembenéznie az ellenséggel. A koalíciót szeretnék kibővíteni az eddigi szövetségesek újabb államok bevonásával.


4. Politika: A szövetségesek közössége; a szövetségre lépett szervezetek, pártok vagy államok együttese, tömbje.

A katonai koalíció végül legyőzi a háborút kirobbantó országot. A választási koalíció megnyeri az országgyűlési szavazást.


5. Politika: A szövetség időtartama, fennállásának korszaka.

A koalíció alatt a két párt minden választáson közös jelöltet állít a szavazókerületekben. A több éve fennálló koalíción nem változtat egyik fél sem.


Eredet [koalíció < francia: coalition (szövetség) < latin: coalitus (társulás) < coalesco (összeáll, egyesül) < com (együtt) + alesco (növekszik)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)