Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kereskedelmi szó jelentése

kereskedelmi (melléknév)

Sale.jpg

1. Üzleti tevékenységekkel kapcsolatos; termékek és szolgáltatások vételével és eladásával foglalkozó (szervezet, dolog).

A nemzetközi kereskedelmi vállalatok hazánkban is jelen vannak. A kereskedelmi törvények szabályozzák a vállalatok fenntartható működését.


2. Árucserével kapcsolatos; a megtermelt termékek és szolgáltatások vételének, eladásának, elosztásának, illetve cseréjének társadalmi jelenségeivel és folyamatával összefüggő (tevékenység).

A kereskedelmi tevékenység alapvető követelménye a haszon. A kereskedelmi szolgáltatás csak közvetít, nem termel. Az ön által keresett termék már nincs kereskedelmi forgalomban.


3. Üzletemberekből álló; vétellel és eladással foglalkozó emberekhez tartozó (csoport, szervezet).

A kereskedelmi igazgatóság határozza meg, hogy mit és mennyit termeljen a gyár. A kereskedelmi testület újabb piacokon megjelenést javasolt.


4. Az árucserét irányító; a termékek és szolgáltatások vételének, eladásának, elosztásának, illetve cseréjének ügyeiben intézkedő (személy, szervezet).

A kereskedelmi miniszter korlátozta az országba külföldről behozható termékek mennyiségét. A visszaélés vádját a kereskedelmi törvényszék ítélte meg.


5. Áruforgalmazási szakismereteket adó (iskola, képzés), ahol a termékek és szolgáltatások eladásának, elosztásának, illetve cseréjének módjaira, ismereteire tanítják a tanulókat.

A kereskedelmi főiskolán alaposan megtanultuk az import szabályait. A lányom kereskedelmi továbbképzésen vett részt.


6. Áruszállító (hajó, jármű), amely a nagykereskedelem tevékenységének részeként visz el és oszt el árut más területeken.

A kereskedelmi hajók nagy konténereket szállítanak. A kereskedelmi kamionoktól zsúfoltak az utak.


Eredet [kereskedelmi < kereskedel(e)m + -i (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)