Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Katalógus szó jelentése

katalógus (főnév)

1. Tudományos: Rendszerbe foglalt jegyzék, amely könyveket, műtárgyakat vagy más tárgyakat, eszközöket rendezett egészbe foglal.

A könyvtárban a katalógusból lehet kikeresni egy könyvet. A katalógus régen kihúzós fiókokban működött, ma már számítógépen vezetik.


2. Kereskedelem: Könyv alakú áruismertető; rendszerint ábrákkal, képekkel díszített, ármegjelölést is tartalmazó termékleírás.

A csomagküldő áruházaktól katalógusból lehet megrendelni az árut. A katalógusban tetszetősen vannak lefényképezve a ruhák.


3. Oktatás: Hallgatói névjegyzék, az egy évfolyamra beiratkozott diákok listája, illetve az adott előadáson, oktatáson megjelenésre kötelezettek névsora.

A professzor katalógus alapján ellenőrzi az előadásán való megjelenést. A katalógust a tanulmányi osztály adja ki.


4. Oktatás: Megjelenés ellenőrzése hallgatói névsor alapján.

Az idős professzor előadásán mindig van katalógus. A katalógus alapján kiderült, hogy a hallgatók fele nincs az előadóban.


Eredet [katalógus < latin: catalogus (lista, névsor) < görög: katalogosz (lista, jegyzék) < kata (el) + lego (beszámol, mond)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 23 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)