Kalapács szó jelentése
kalapács (főnév)
1. Nyeles ütőszerszám, amely kovácsolásra (tömörítésre), törésre, szögbeverésre használható. Egyik végén sima vagy legömbölyített, másik végén ék alakú, hasábszerű vasfejből, és ennek közepébe merőlegesen beillesztett, a fejnél hosszabb nyélből áll.
A kőműves kalapáccsal alakítja a falba építendő téglát. A cipész kalapácsával üti be a faszegeket a bakancs talpába.
2. Nyeles eszköz, amelynek formája, használata ehhez (1) hasonlít.
Az orvos kalapácsával megvizsgálja a beteg reflexeit. A bíró kalapácsának leütésével rendre inti a tárgyalóteremben levőket.
3. Műszaki: Alakformáló berendezés, amely gépi erővel működik, és a formálandó vagy kovácsolandó tárgyra nagy erővel ráeső vastömegével végzi feladatát.
A nyers, izzó vastömböt a kalapács alá tolja egy gép. A kalapács hatalmas erővel üti a vastömböt, pattogzanak róla a szikrák.
4. Anatómia: A hallószerv része; a középfülben a hallócsontok láncolatából a dobhártya belső oldalához tapadó első csontocska, amely a dobhártya rezgését átveszi, és a belső fülbe továbbítja, ahonnan az idegkötegek elviszik a keltett ingerületet.
A kalapács az apró rezgésekre is érzékeny. Az orvos megvizsgálja a kalapács érzékenységét.
5. Sport: Sporteszköz; körülbelül 120 cm hosszú, fogantyúban végződő huzalra erősített több kilós fémgolyó, amelyet az atléta testének többszörös teljes fordulatával erősen meglendít, és minél messzebb igyekszik hajítani, vetni.
A férfi és női versenyzők kalapácsának más a súlya és a mérete. A kalapácsvető a kalapácsot egy védett dobóhelyről indítja. A kalapács feje általában vasból készül, de lehet más, a réznél nem lágyabb fémből is.
6. Zene: Hangszer része; a zongorában billentyűs szerkezettel mozgatott, nemezzel vagy bőrrel bevont alkatrész, amely ütésével rezgésbe hozza a húrokat.
A zongorahangoló a billentyűzet leütésével a kalapács erejét nézi. A zongorában az egyik kalapácson igazítani kell.
Eredet [kalapács < ómagyar: kalapács < szláv: klepacs (kalapács < ütő) < klepa (üt)]
