Kabóca szó jelentése
kabóca (főnév)
1. Apró, szipókás rovar; négyszárnyú, növények nedveiből táplálkozó, ugró, elpattanó, rövid távon jó repülő, többnyire mezőkön, meleg, száraz helyeken élő rovar. Elterjedése legfelső határa a szőlőtermesztés határával egyezik meg.
A kabócáknak rengeteg faja él a Földön. A trópusokon élő kabóca mérete meghaladhatja a 10 centimétert is. A nálunk élő kabócák ritkán nagyobbak 1 centiméternél. A kabócák déli napfényben hangadó hártyáikat rezegtetve igen élénken, éles hangon ciripelnek. A kabócák esténként elcsendesednek.
2. Tájszó: Tücsök; réteken, szántókon föld alatti lyukakban élő, rövid és zömök testű, egyenes szárnyú fekete rovar; a hím főleg őszi estéken szárnyait összedörzsölve cirpelő hangot ad.
A kabóca a mesekönyvekben hegedülni jár. A nyári esték hangosak a kabócák ciripelésétől.
3. Tájszó: Szöcske; bokrok, cserjék lombozatában mászkáló vagy a fűben ugrándozó, részint növényevő, részint ragadozó, szürkés, zöldes rovar, amelynek testénél is hosszabb csápja van.
A fűszálak közt ugrál a kabóca. A kislány egy zöld kabócát fog.
Eredet [kabóca < szláv: kobilica (sáska < „lovacska”) < kobila (kanca, ló)]
