Karácsonyi vásár

Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Két szó jelentése

két (számnév)

Kettő.jpg

1. Egynél eggyel több (személy, dolog). Az egy és a három között álló egész résznyi.

– Igazgató úr, két ember áll az ajtó előtt – jelentette a titkár. A két jó barát sülve-főve együtt volt.


2. Felosztásban ennyi (1) jutó (rész).

Mindegyik ember két zsák búzát kapott. A gyerekek két almát kaptak egyenként.


3. Páros testrészeket hangsúlyoz.

A favágó két kézre fogta a fejszét. – Két szememmel láttam, hogy ő volt ott – jelentette ki a tanú a vádlottra mutatva.


4. Egymástól különböző, ennyiféle (1).

Megígérni valamit és be is tartani az ígértet, az két dolog. Kritizálni a világot, és építeni egy jobbat, az is két nézőpont.


5. Időpont megjelölése, ennyi (1) egységnyi (idő).

A fiú és a lány két órakor találkozott a korábban megbeszélt helyen. A verseny délután két órakor kezdődik.


6. Mennyiség megjelölése, ennyi (1) (egység).

Két órán át tartott az első tárgyalás a bíróságon. Két napig nem hívta fel az ügyfél a hivatalt.


Eredet: A szó eredete elérhető az előfizetéses rendszerben.



Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 131 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)