Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Késik szó jelentése

késik (ige)

Afternoon.jpg

1. Várat magára; egy személy vagy menetrendhez igazodó jármű még nincs ott, ahol a megszabott vagy megállapodás szerinti időben lennie kellene.

A vonat szinte mindig késik. A főnök nem szereti, ha egy beosztottja késik a munkából.


2. Még nem jött el; egy esemény, jelenség nem a megszokott, kívánt vagy várt időben következik be.

Az idén késett a tavasz. Tavaly késett a tél: december végéig nem esett le az első hó.


3. Kevesebbet mutat a valóságos időnél egy óra.

A turista megállapítja, hogy a templom toronyórája késik. A rendszeresen atomórához igazított óra gyakorlatilag sose késik.


4. Nem indul tovább; egy helyen a szokottnál vagy kelleténél tovább időzik, és ezért elmarad onnan, ahol már lennie kellene.

Az üzletkötő késik a következő találkozójáról, mert elbeszélgette az időt az előző ügyfélnél. Az anya késik a munkahelyéről, mert dugóba került az óvoda és a munkahely között.


5. Hosszabb időt hagy eltelni anélkül, hogy egy szükséges vagy másoktól várt cselekvést végrehajtana.

Az adóhivatal bírságol, ha valaki késik az adója megfizetésével. A hivatal késik az ügyfélnek járó válasszal.


Eredet [késik < ómagyar: késik < ősmagyar: késik, kisik, kesik < török: khozsi, gazsik (késik) < kics, gics, gecs, gizse (késő, éjszaka < utolsó, hátsó)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 52 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)