Jobbágy szó jelentése
jobbágy (főnév)
1. Telkes paraszt, földműves a feudalizmus idején, aki a földesúrtól kapott földön gazdálkodott, és neki ezért cserébe különféle kötelezettségekkel tartozott (adófizetés, robot).
A jobbágy a középkor végén földesurának termény- és pénzadóval, valamint munkabeli szolgáltatásokkal tartozott. A jobbágy a földesúr tulajdonában levő földet is művelte. A jobbágy tizeddel adózott az egyháznak is.
2. Történelmi: A királyt szolgáló nemes a középkor kezdetén.
A király udvarába gyűjtötte jobbágyait. A jobbágyok hűséggel és védelemmel tartoztak az uralkodónak.
3. Átvitt értelemben, régies: Alárendelt személy, aki egy magasabb rangú kívánságát, parancsát azonnal teljesíti.
A török szultán olyan embert szeretett volna Erdély élére, aki jobbágya lett volna. A miniszter szerette magát jobbágyokkal körülvenni.
Eredet [jobbágy < ómagyar: jobbad (jobbágy, hűbéres) < héber: jabad (szolga, földműves)]
Megjegyzés: a szó alakját befolyásolta a középmagyar: jobbág (nemeshez tartozó < nemesi vér, „jobb ág”) szó is.
jobbágy (melléknév)
1. Telkes parasztok közé tartozó (személy), általuk lakott (hely), velük kapcsolatos (épület, tárgy, dolog), rájuk jellemző (viselkedés, gondolkodásmód).
A jobbágyföldek a falu határában voltak. Az adókat jobbágytelkenként kellett megfizetni. A jobbágyszellemre az alázatosság volt a jellemző.
2. Történelmi: A királyt szolgáló nemes (ember), velük kapcsolatos (tárgy, dolog), rájuk jellemző (viselkedés).
A király birtokadományát a nemes jobbágyhűséggel hálálta meg. A hűbérbirtokot így akár jobbágybirtoknak is nevezhetjük.
3. Átvitt értelemben, régies: Alárendelt személyre jellemző (viselkedés, hozzáállás, dolog).
A miniszter ugyan lenézi a jobbágyszellemet, mégis kihasználja az ezt vallókat. A minisztériumban általános elvárás lett a jobbágyalázat.
Lezárva 7K: 2012. március 1., 13:56
