Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

I szó jelentése

(Jai szócikkből átirányítva)

-i (melléknévképző I.)

1. Az említett időszakhoz, korhoz, időponthoz tartozó.

őszi, újkori, jövőbeli

Jövőre segítek a lányoknak a tavaszi nagytakarításban.


2. Az említett dologgal jellemezhető, ilyen jellegű

tárgyi, biztonsági, minőségi

Óriási munkákat el lehet végezni testi erővel. Az ember szellemi lény, nem pedig fizikai jelenség.


3. Az említett dologra való; ilyen célú.

bejárati ajtó, képzési jutalom

A pihenési idő után mindenki friss.


4. Az említett dologra vonatkozó, irányuló; azzal kapcsolatos; ahhoz kötődő.

úszási, segítési szándék

Ha valakinek nagy tanulási kedve van, mindent meg tud tanulni.


5. Az említett szerepkörrel, szakmával kapcsolatos; az említett személyre, dologra jellemző.

anyai, szerelői, hatósági, emberi

A jó vezetői magatartás a helyzet helyes megítélésénél kezdődik.


6. Az említett személytől, dologtól eredő, kiinduló; az említett személy szempontját tükröző.

apai vélemény, vezetői utasítás, titkári, mozarti igazgatói

Általános szülői panasz, hogy a gyerekek nem szeretnek tanulni.


7. Az említett viszonyok közt létező; lévő; fennálló.

falak melletti tér, sokak szerinti, barátok közötti megértés

Fontos az emberek iránti szeretet.


8. Az említett leírás szerint történő; bekövetkező.

engedély nélküli, tanár általi

A késés miatti lemaradást a tanulónak kell bepótolnia.


9. Az említett cselekvéssel jellemezhető.

sunyi, lesipuskás

A játszi szellők nyári illatokat hoztak felém.


Eredet [-i < perzsa: -i (melléknévképző) < szanszkrit: -i (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 372 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)