Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Jövendő szó jelentése

jövendő (főnév)

Dream.jpg

1. Régies: A jelen után következő idő, még ezután következő év, ami még nem következett be, de ahogy átéljük a jelent és az múlttá válik, egyre közelebb kerül, és pillanatról pillanatra jelenné válik. Az akkor majd bekövetkező dolgok, tények, megvalósuló vagy éppen meghiúsuló célok múltbeli és jelenbeli tettektől függnek.

A jövendő most kezdődik. A jövendőben jobb eredményeket szeretnénk elérni. A jövendőben majd tudom magam mihez tartani.


2. Régies: Előre kitalált állapot; az elhatározásunk szerint létrejövő későbbi körülmények. Várható sors, állapot, mely egy személyre vár.

Mindenki maga alakítja a jövendőjét. A jövendődet csak te tudod megálmodni.


3. Régies: Esély a sikerre. Később bekövetkezendő dolog, ami történni fog; ami lesz.

A jövendőt nehéz megjósolni előre. A varázsló jövendőt mond. Az idősebb generáció egyre kevésbé hiszi, hogy még lehet jövendője.


4. Régies: Az elkövetkező időkben élők összessége.

A ma emberének a jövendőre is kell gondolnia. Nem okozhatjuk a jövendő esélytelenségét azzal, hogy tönkretesszük a bolygót.


5. Régies: Elkövetkező állapot, sors, amely egy személynek, közösségnek az életében ezután következik.

A nemzet jövendője a mai kormányzáson is múlik. A jövendőnk egyik kulcsa az oktatás, mert az ad át erkölcsöt és értéket a felnövő generáció számára.


6. Régies, tájszó: Magzat, anyaméhben fejlődő utód, közvetlen leszármazott.

A fiatalasszonyon látszik, hogy jövendője van. A család nagyon örült a jövendő megfoganásának.


7. Régies, nyelvtan: A közlés utáni idő; lásd még: idő, igeidő.

Az idegen nyelv tanulásakor meg kell tanulni, hogy az a nyelv hogyan fejezi ki a jövendőt. Az egyik fontos dolog, hogy meg tudjuk különböztetni, hogy a hallott mondat jövendőben, jelenben vagy a múltban van.



jövendő (melléknév)

Come0.jpg

1. Régies: Máshonnan később közeledő (személy, jelenség, dolog).

A jövendő utasok ellepik majd a vasútállomást. A nyugat felől holnap jövendő felhők esőt hoznak majd.


2. Régies: Adott módon bekövetkező (esemény, dolog), amely egyszer csak megtörténik.

Az élet alakulásával együtt jövendő feladatokat meg kell oldani. Az időben jövendő eső jót tesz a vetésnek.


3. Régies: Később más állapotba jutó (személy, berendezés, jelenség, dolog), amely egy változás következtében más lelkiállapotba, létezési, illetve működési módba, körülmények közé kerül.

A beszéd hatására tűzbe jövendő hallgatóság megtámadhatja a rendőröket. A forgásba jövendő kerék megmozdítja majd a járművet.


4. Régies: Közvetlenül utána következő (időpont, időszak, évszak). A jelen idő utáni, a mostani időpontra, időegységre következő, történő legközelebbi.

Ma dolgozunk a jövendő korért. Ő az én jövendő feleségem. A jövendő hónapban már igazi tavasz lesz.


Eredet [jövendő < jö(n) + -v- (kötőhang) + -endő (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)