Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Izotóp szó jelentése

izotóp (főnév)

Kémia, fizika: Kémiai elemváltozat, amelyik a periódusos rendszerben ugyanazon a helyen van, de tőle eltér az atommagjában levő semleges elemi részecskék (neutronok) számában.

Például: a hidrogénnek három izotópja van: Az egyik izotóp atommagjaiban egyáltalán nincsenek neutronok, csak 1 pozitív töltésű részecske (proton). A másik izotópban a proton mellett 1, a harmadik izotópban pedig 2 neutron található.

Van olyan elem is, amelynek nincs természetes izotópja. Ilyen például a nátrium és az alumínium. Az izotópok kémiai szempontból hasonlóan viselkednek, mert bennük a pozitív töltésű részecskék (protonok) és negatív töltésű részecskék (elektronok) száma azonos.


Eredet [izotóp < görög: iszosz (egyenlő, azonos) < toposz (hely)]
Megjegyzés: Az elnevezés alapja, hogy az izotóp ugyanarra a helyre tartozik az anyagok periódusos rendszerében, mint a nem-izotóp anyag.


Kifejezés

Radioaktív izotóp – (Fizika: egy elem olyan változata, amely radioaktív sugarakat bocsát ki).


Lezárva 7K: 2012. február 21., 16:31





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)