Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ismerve szó jelentése

ismerve (határozószó)

1. Saját tapasztalatból tudva; már (többször) látva egy személyt, tárgyat, dolgot, ezért tapasztalatból tudva, hogy kicsoda, micsoda vagy milyen.

A város új polgármesterét hallomásból ismerve választották meg az emberek. Az alkalmazott, jól ismerve a főnökét, nem kért külön szabadnapot.


2. Jártassággal, tapasztalattal rendelkezve egy téren, egy dologban; jól értve hozzá, szakértőként tudva a területet, az adott tárgyat.

A szomszédom, jól ismerve a vízvezeték-szerelést, maga állt hozzá a csöpögő csap javításához. A mesterember, jól ismerve a szerszámait, ügyesen használja őket.


3. Számolva vele; elképzeléseinek, elgondolásainak kialakítása során, tetteinél figyelembe véve a hatását.

A józan ember ügyesen gazdálkodik, ismerve a helyzetét, a pénzügyi lehetőségeit. Az adminisztrátor, ismerve a munkával járó kötelezettségeit, inkább bent marad túlórázni.


4. Beazonosítva; meghatározott jegyek, érzékelt megnyilvánulások alapján tudva, hogy ki vagy mi egy személy, dolog, akivel/amivel már korábban találkozott, vagy korábban tudást szerzett róla.

A nő a kutyája hangját ismerve azonnal felismerte az elveszett ebet. A műértő, jól ismerve kedvenc mestere stílusát, az aláírás nélküli képet könnyen beazonosítja.


Eredet [ismerve < ismer + -ve (határozórag)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)