Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Iránti szó jelentése

iránti (melléknév)

Towards.jpg

1. Felé irányuló (út, irány, dolog); a szóban forgó tárgy, dolog, személy felé irányító (tett, cselekvés).

Vasárnap reggel nyitva áll a templom; az emberek elindulnak a templom iránti úton. A hajó a part iránti irányban indult el.


2. Átvitt értelemben: Felé forduló; a szóban forgó tárgy, dolog, élőlény felé érzést, érzelmet, figyelmet, szándékot arra irányító (tett, cselekvés).

A felgyógyult beteg köszönettel fejezte ki az orvosa iránti hálát. A fiú el sem tudta mondani a lány iránti mély szerelmét.


3. Átvitt értelemben: Róla tudakozó; a szóban forgó személy, dolog holléte, helyzete, állapota, tulajdonságai, szándéka felől érdeklődő (kérdés, beszéd).

A nyomozó a tettes iránti nyomozást végez a tetthely szomszédságában lakóknál. A rokonok a nagymama iránti aggódás miatt telefonon érdeklődnek. Az elkóborolt kutya iránti kérdezősködés eredménytelen volt.


4. Átvitt értelemben: A szóban forgó ügyre, dologra vonatkozó, azt illető, annak érdekében tett (cselekvés).

A nyomozó mindent megvizsgál az ügy felderítése iránti nyomozás során. Az orvos minden tőle telhetőt megtesz beteg gyógyulása iránti munkája közben.


Eredet [iránt < iránt + -i (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)