Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Intermezzo szó jelentése

intermezzo (főnév) Ejtsd: intermeddzó

1. Zene: Összekötő zene, zenei betét; opera vagy más zenés színpadi mű két jelenete vagy felvonása közé iktatott zene.

Az intermezzo alatt a színpad díszlete megváltozik. Az intermezzo hangulata átvezeti a nézőt az egyik jelenetből a másikba.


2. Zene: Rövidebb zenedarab; önálló, rendszerint zongorára írt, romantikus stílusú, rövidebb zenemű.

A zongoraművész koncertjén néhány intermezzót is előad. Az zongoraórán a tanár eljátszatta az intermezzót a tanulóval.


3. Film, színház: Közjáték; hosszabb eseménysorozatot megszakító, azzal csak lazán vagy egyáltalán nem összefüggő, kisebb jelenet, esemény.

A detektív filmen látott intermezzo eltereli a néző figyelmét a gyanúsítottról. Az intermezzo egy rövid kávéházi beszélgetés volt.


4. Átvitt értelemben: Közbejött eset, váratlan esemény, amelynek nincs hatása az ember további sorsára vagy egy eseménysor alakulására.

Az igazgató telefonbeszélgetése egy rövid intermezzo volt az üzleti tárgyalás kezdete előtt. Az intermezzónak tanúi voltak a tárgyalásra érkezettek.


Eredet [intermezzo < olasz: intermezzo (közjáték) < latin: intermedius (közbenső) < inter- (közötti) + medius (középső) < szanszkrit: madhja (közép)]


Lezárva 7K: 2012. február 11., 15:09





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)