Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Intenzív szó jelentése

intenzív (melléknév)

1. Nagy odaadással végzett (munka, tevékenység), ami sok erőfeszítést, figyelmet kíván.

Az intenzív munka kifáraszthatja az embert, ha nem esik egybe a saját céljával. Egy intenzív tevékenységet akkor lehet igazán végezni, ha sajátjának érzi az ember. A sportoló intenzív edzéssel készül a bajnokságra.


2. Alapos, körültekintő (vizsgálat, kutatás), amely minden részletre kiterjed, sok figyelmet és nagy erőfeszítést kíván.

A kutató intenzív vizsgálata kimutatta a kísérletben látott jelenség mögötti okokat. Az intenzív nyomozás rövid idő alatt felderítette a tettes kilétét.


3. Nagyfokú, éles, az átlagosnál, megszokottnál erősebb, nagyobb mértékű (érzés, jelenség, fény).

A színpadra vetülő intenzív fény a díszlet minden részletét jól láthatóvá teszi. Az előadás végén a közönség intenzív örömöt élt át.


4. Harsány, éles, a másiktól nagyban elütő, erőteljes árnyalatú (szín).

A festő intenzív színeket használ a képein. Az intenzív árnyalatok erőteljesen adják vissza a kép hangulatát.


Eredet [intenzív < angol: intensive (intenzív) < latin: intensus (fokozott, erős) < tendo (feszít) < görög: teino (feszít)]


Lezárva 7K: 2012. február 7., 18:58





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)