Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Intézkedik szó jelentése

intézkedik (ige)

1. Utasítást ad egy szükséges cselekvés megtételére, feladat elvégzésére, parancs végrehajtására, egy folyamat megindítására, megváltoztatására vagy megállításra; hatással van egy folyamat, ügy menetére.

Az üzletvezető intézkedik az áru megrendeléséről. Minden embertől elvárják, hogy intézkedjen a saját dolgában.


2. Beavatkozik egy ügy menetébe, ami nem rá tartozik.

Furcsa, ha egy étteremben a vendég intézkedik a pincér helyett. Az egyik vendéget senki se kérte meg, hogy a vőfély helyett intézkedjen a lakodalomban.


3. Hivatalos: Ügymenetet szabályoz egy írásban kiadott rendelet, törvény vagy szabály; előzetesen előírja egy ügy elintézési, végrehajtási rendjét, menetét.

A törvény kihirdetése után már az abban leírtak intézkednek a végrehajtásáról. Az egyesületben az alapszabály intézkedik a közgyűlés menetéről.


4. Régies, elavult: Végrendeletet fogalmaz, amelyben megszabja, hogy mi történjen a hagyatékával.

A súlyos beteg úgy érzi, hogy jobb, ha gyorsan intézkedik. A sokat utazó üzletember úgy gondolja, hogy jó, ha intézkedik, mert bármi megeshet vele.


Eredet [intézkedik < intéz + -kedik (igeképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)